Díjat nyert filmünk!


A ShoeShine.hu bloggal szoros együttműködésben stábunk idén tavasszal mutatta be első, egész estés dokumentumfilmjét a nagyközönség előtt. A Fülöp-szigetek fővárosában játszódó film azóta bejárta az országot, több vidéki mozi is műsorára tűzte, valamint számtalan közösséghez is eljutott.

Szeptember végén pedig mérföldkőhöz érkezett a Faces of Love: az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Ars-Sacra Filmfesztivál nyertes filmjévé választották, az egész estés dokumentumfilmek kategóriájában. Ez a díj különösképpen is megtisztelő  számunkra, hiszen a filmet olyan neves filmrendezők is méltatták, mint Dér András is (Körhinta, Kanyaron túl) vagy Szobolits Béla.

A film egyik legerősebb pontjaként az operatőri munkát emelték ki. “Mintha az egész film egy álom lenne” – fogalmazott Szobolits Béla. A filmrendező ezután a narráció szövegét is külön kiemelte, mely líraiságával képes még tovább fokozni az álom érzését.

Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a film elkészítéséhez, valamint azoknak is, akik az ország bármely pontján megtekintették. Hisszük, hogy van mit tanulnunk a film szereplőitől, s bízunk benne, hogy ez az üzenet még több emberhez jut majd el a jövőben!